Sulihírek

Színházlátogatás

Írta: Keresztesi Ildikó on .

Izgatottan mentünk a komáromi színházba, hogy megnézzük ,,A három kismalac´´ című előadást.
Elfoglaltuk a helyünket, majd megismertük a történet szereplőit: Mókus Miki, Sün Sarolta, Károgi Károly, Farkas Ferdinánd, Nyuszi Úr, Csiga Csaba és a Malac testvérek személyében. A történet szerint az erdei állatok játszani szerettek volna. Először fogócskáztak, de Sün Sarolta nem értette a játékot, így elrontotta. Mókus Miki és Nyuszi Úr megsajnálták Saroltát, ezért elhívták focizni a malacok ellen. Együtt indultak a pályára. A meccs eredménye döntetlen lett. A focizás után a játékosok vitatkozni kezdtek, hogy ki miből építene házat, hogy megvédjék magukat Farkas Ferdinándtól. Volt, aki szalmából, volt olyan, aki fából és olyan is, aki téglából épített házat. Farkas Ferdinánd a szalma és a faházat elfújta, de a téglaházzal nem tudott megbirkózni. Végül a gyerekek elkapták és bevitték az állatkertbe a farkast. Mivel már biztonságban voltak, boldogan daloltak együtt.
Lelkesen megtapsoltuk a szereplőket és hazamentünk.

Makács Bálint, 4. osztály